|
Dsida Jenő: Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat. Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm Istenem az édesanyámat! Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este Imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban Itt e földön senki sem szerethet jobban! – Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem köszönöm az édesanyámat! Te tudod, Istenem – milyen sok az árva, Aki oltalmadat, vigaszodat várja. Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el! Áldd meg édesanyám járását-kelését, Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az édesanyámat! Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az édesanyámat! 
Az Anyai szeretetben erő van!
Egy gyermekről szól-e történet,
Kinek folyton vidám volt az élete!
Az növelte vidámmá kedvét,
Szülei öt oly nagyon szerették!
Egy napon még is az esett meg,
Szomorú lett az oly vidám gyermek.
Elvesztette állandó jókedvét,
Bár szülei őt ma is úgy szerették!
Meg is kérdé tőle Édesanyja
Miért van ma olyan szomorú napja?
Mi vont fátylat gyermeki keblére?
Mond meg nékem, nézz a szemembe!
Mond jó Anyám, feleli a gyermek,
Miért borítják arcodat sebhelyek?
Úgy szeretném oly sokért, nem adnám,
Ha mint másnak nekem is volna oly szép
Anyám!
Az Anyai szerető szív remeg,
Szemeiből bánatos könny pereg.
E sebhelyek kisfiam arcomon
Érted van, éreted, hordozom.
Gyermekének ekként magyarázza!
Bementem érted az égő házba,
Életed neked megmentettem!
De szépségem érted elvesztettem.
Most már tudom, bocsáss meg nekem,
Sebeid árán menteted meg életem!
Ez az élet hozzon bármi veszélyt rám
Minden nő közt legszebb maradsz nékem
ÉDESANYÁM!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
